Rancher - Egy platform a Kubernetes menedzsélésére
A Rancher Inc. egy 2014-ben alakult szoftvervállalat, amely nyitott volt az új piac adta lehetőségekre, ezért belefogott egy Docker és Kubernetes technológiákra épülő kezelőfelület fejlesztésébe. Egy éven belül bemutatták a Ranchert, egy nyílt forráskódú platform első változatát a konténerek körüli innovációt végző csapatok számára. 2016-tól a Kubernetes orkesztrációt is támogatta, ekkor már több ezer csapat használta. A közösség növekedésével nem álltak le a fejlesztéssel. A Rancher 2.0 lett az első magas szintű szoftver, mely képes Kubernetes platformot nyújtani vállalati szinten is. 2020-ban a SUSE sikeres akvizíciót hajtott végre, a Rancher Inc. már a SUSE anyacég alá tartozik.
A Datatronic 2021 Januárban lett a Rancher hivatalos Reseller és Hosting partnere. Vállalatunknál természetesen az összes Rancher szolgáltatás elérhető.
Traefik Labs - Cloud-Native Networking Stack
A 2016-ban alapított Traefik Labs (korábban Containous) olyan vezető cloud-native hálózati megoldásokat nyújtó vállalat, amely nagyszerű eszközöket kínál a modern informatikai környezetek telepítésének megkönnyítésére. A cég fejlesztőinek küldetése, hogy minden vállalkozás számára egyszerűbbé tegye a felhő- és mikroszolgáltatások alkalmazását. A Traefik Labs fejlesztési modellje nyílt forráskódú megoldásokon alapul. Úgy hisszük, a közösség által támogatott, nyílt forráskódú szoftverek és a vállalati szintű tanácsadás olyan bizalmat nyújtanak ügyfeleinknek, hogy nekik csupán üzleti tevékenységükre kell koncentrálniuk.
A Datatronic és a TraefikLabs 2020 Novemberében lettek hivatalos partnerek.
Céljaink, hogy megismertessük a technológiát és a TraefikEnterprise-t bevezessük a vállalati világba.
NGINX part of F5
Az NGINX, amely jelenleg az F5 Inc. része, számos technológiát kínál fel modern alkalmazások fejlesztésére. Az F5-tel együtt kombinált megoldásaik áthidalják a különbséget a NetOps és a DevOps között, multi cloud alkalmazásszolgáltatással, amely kódtól ügyfélig terjed.
A Datatronic és az NGINX 2021 Januárban lettek hivatalos partnerek. A termékeik bevezetését, és támogatását a vállalatunkon keresztül biztosítjuk.
MinIO - Object storage a hybrid cloud korszakához
A MinIO nagy teljesítményű, Kubernetes-native object storage megoldása a hybrid cloud igényeinek megfelelően épült. Minden Kubernetes környezetben egyformán hatékony performanciát nyújt és az applikációk széles körét támogatja.
A Datatronic és a MinIO 2021 Januárjában lettek hivatalos partnerek. A termékeik bevezetését, és támogatását a vállalatunkon keresztül biztosítjuk.
SUSE - Nyílt forráskódú megoldások nagyvállalatoknak
A SUSE az egyik legelterjedtebb Linux-disztribúció, amelyet Németországban fejlesztenek. A cég a Novell tulajdona, melyet az Attachmate Group később felvásárolt. A SUSE az egyik alapító tagja a Desktop Linux Consortiumnak. A 10.2 Alpha változattól az operációs rendszer hivatalos neve openSUSE, ami egyben a Novell által vezetett nyílt közösségi fejlesztést is takarja.
Napjainkban a SUSE-t termékcsaláddá bővítették. A SUSE Linux Enterprise Server (SLES) és a SUSE Linux Enterprise Desktop (SLED) a Novell openSUSE-ra épülő két legfontosabb kereskedelmi terméke.
Oracle Linux 7 - Unbreakable Enterprise Kernel
A Datatronic Kft. már több mint 12 éve dolgozik az Oracle termékeivel és ötvözve azok gyors fejlődését és innovatív technológiáit. A Datatronic mély iparági és rendszer-integrációs szakértelmével, folyamatosan a legmagasabb értéket szállítja ügyfeleinek. Az Unbreakable Enterprise Kernel (UEK) az Oracle által épített és az Oracle Linux támogatásával támogatott Linux kernel. Középpontjában a teljesítmény, a stabilitás és a minimális backport áll, a trunk based development módszertanának követésével. Az UEK jól tesztelt és használt az Oracle Engineered Systems, az Oracle Cloud Infrastructure és az Oracle ügyfelek által nagyvállalati környezetben.
Docker- Egyszerűsítse és gyorsítsa fel a fejlesztési munkafolyamatokat
A Docker az alkalmazásfejlesztés bonyolultságának meghódításával segít a fejlesztőknek életre hívni ötleteiket. Egyszerűsíti és felgyorsítja a fejlesztési munkafolyamatokat az alkalmazás-összetevők összevonásával. A Docker Engine és a Docker Hub páratlan egyszerűséget, mozgékonyságot és választékot kínál, amelyet világszerte fejlesztők milliói használnak.
Előző
Következő
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez Önt nem zavarja, de ha szeretné, lemondhat róla. Cookie beállításokELFOGAD
Adatvédelmi és sütikre vonatkozó szabályzat
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy javítsa a felhasználói élményt, miközben a weboldalon navigál. Ezek közül a sütik közül a szükségesnek minősített sütiket tárolja az Ön böngészője, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Emellett harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a cookie-kat csak az Ön hozzájárulásával tároljuk az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van arra is, hogy lemondjon ezekről a cookie-król. De néhány ilyen cookie lemondása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ebbe a kategóriába csak olyan sütik tartoznak, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági tulajdonságait. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Nem szükséges sütiknek nevezzük azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználók személyes adatainak gyűjtésére használnak elemzések, hirdetések és egyéb beágyazott tartalmak segítségével. Ezen sütik weboldalon történő futtatása előtt kötelező a felhasználó beleegyezését beszerezni.